Testa di Moro
(for English scroll down)
Ahogy jövünk-megyünk Szicíliában, mindenfelé megtalálhatjuk ezeket a máshol nem látott kerámiakaspókat, amelyek egy férfi és egy női fejet ábrázolnak, általában párban vannak, de láttam már őket szólóban is (néhány további kép a galériában, az angol rész alatt található – kis kitérő: sziget-szerte csodálatos kerámiákat találni, de a legszebbek-leghíresebbek Caltagirone városából valók).
Utánanéztem, milyen történet kapcsolódik hozzájuk:
Azt mondják, hogy 1100 körül, Szicíliában az arab uralom idején, élt egy gyönyörű lány Palermo városának ősi kerületében, a Kalsa-ban. A lány napjait szinte kizárólag otthon töltötte, az erkélyét díszítő növények gondozásának szentelve magát. Egy napon, áthaladva a Kálán, egy sötét hajú férfi meglátta a gyönyörű lányt, amint az a virágait öntözte, és azonnal beleszeretett. Úgy döntött, hogy megszerzi magának, és késedelem nélkül belépett a lány házába, hogy bejelentse iránta való szerelmét.
A lány, aki ennek a merész és intenzív érzésnek a befolyása alá került, elfogadta és viszonozta a fiatalember szerelmét. Egészen míg meg nem tudta, hogy az hamarosan elhagyja őt, hogy visszatérjen a keleti hazájába, ahol felesége és gyermekei vártak rá, így bosszút esküdött. Az éj leplét kihasználva megölte a férfit alvás közben, majd levágta a fejét, egy edényt készített belőle, amibe bazsalikomot ültetett. Ezt végül kirakta az erkélyre, hogy így a férfi örökre vele maradjon.
A bazsalikom buján nőtt a lány mindennapos könnyeitől, mindazonáltal irigységet keltett a környék lakosaiban, és hogy ne maradjanak le mögötte, fej alakú, sötétbarna terrakotta edényeket készítettek.
Létezik egy Messina városához köthető verziója is a történetnek, melynek főszereplői Mata, egy messinai lány és Grifone, aki a várost megszálló szaracén hadsereg kegyetlen tábornoka, és rögtön beleszeret ahogy meglátja a lányt, aki visszautasítja az udvarlást, ami még hevesebb indulatokat váltott ki a férfiban. Hogy megvédjék lányukat, szülei elrejtik őt egyik birtokukon, de Grifone megtalálja a rejtekhelyén, és magával viszi abban a reményben, hogy megváltoztathatja a lány érzéseit.
A lány éppen ellenkezőleg, erőt talált az imában és határozottan elutasította a közeledés minden kísérletét. A szaracén megértette, hogy az egyetlen módja, hogy megnyerje Mata szívét, az az, ha olyan emberré válik, akit Mata tisztelhet. Így feladta addigi életét, felvette a keresztény hitet, földet művelt, jótékonykodott. Sikerrel járt, megváltoztatta Mata véleményét róla, aki más szemmel kezdett nézni rá, majd beleszeretett a férfiba, és boldogan éltek együtt.
A történetnek egy újabb feldolgozását Boccaccio Dekameron című művében is megtalálhatjuk:
„NEGYEDIK NAP – ÖTÖDIK NOVELLA
Lisabetta bátyjai megölik annak kedvesét: ki is megjelenik a
leánynak álmában, s megmutatja néki, hol vagyon eltemetve.
A leány titokban kiássa annak fejét, s valamely bazsalikomcserépbe helyezi;
ott zokog felette álló óra hosszat minden áldott nap, mígnem bátyjai elveszik tőle,
s akkor a leány kevés idő múltán meghal bánatában
Minekutána Elisa novellája bevégződött, s a Király némiképpen megdicsérte, Filoména kapott parancsot az elbeszélésre; ki is szíve mélyéből szánakozott a szerencsétlen Gerbinón és kedvesén, s fájdalmasat sóhajtván, ekképpen fogott szóba:
– Az én novellám, bájos hölgyeim, nem szól oly magas rangú emberekről, minők Elisa elbeszélésében szerepeltek, de azért éppoly megindító leszen és úgy jutott eszembe, hogy kevéssel előbb Messinát emlegették, hol is ím ez eset történt.
Élt tehát Messinában három testvér, ifjú kereskedők, kik atyjoktól annak halála után dús vagyont örököltek; atyjok pedig San Gimignanóból származott. S volt nekik egy Lisabetta nevezetű nővérük, csinos és jó erkölcsű leányzó, kit bármi lett légyen az oka, még nem adtak férjhez. Volt eme három testvérnek egyik boltjában bizonyos Lorenzo nevezetű pisai ifjú, ki minden ügyeiket vezette és intézte; mivel pedig csinos és fölöttébb kedves legény volt, történt, hogy Lisabetta, ki gyakorta rávetette szemét, különösképpen kezdte kedvét lelni benne. Egyszer-másszor Lorenzo is észrevette ezt, és ugyancsak ábrándozni kezdett a leány felől, faképnél hagyván minden egyéb szerelmét; és ekképpen folyt kacérkodásuk, és mindketten egyformán tetszettek egymásnak, és nem is telt bele sok idő, hogy megbizonyosodtak egymás szerelméről, s megcselekedték azt, mit mindketten forrón óhajtottak. És ekképpen folytatván, fölöttébb nagy élvezetekben és gyönyörűségekben élték világukat, de nem tudtak oly ügyesen titkolódzni, hogy egy éjszaka, midőn Lisabetta együtt aludt Lorenzóval, észre ne vette volna őket a leánynak legidősebb bátyja; maga a leány pedig semmit sem vett észre. Bátyja pedig eszes ifjú lévén, ámbár fájdalmas volt ilyesmit megtudnia, meg sem mukkant, senkinek nem szólt, hanem alkalmatosabb elhatározás fogant elméjében, s különb-különb gondolatokat hánytorgatván magában ím ez eset felől, így érte meg a reggelt. Midőn pedig a nap felvirradt, elmondotta testvéreinek, miféle dolgon kapta rajta múlt éjszaka Lisabettát és Lorenzót, s nehogy emiatt reájok vagy nővérükre gyalázat háramoljon, hosszas tanácskozás után velök együtt akképpen határozott a dologban, hogy hallgatnak felőle, s úgy tesznek, mintha mit sem láttak vagy hallottak volna, mindaddig, mígnem elérkezik az idő, mikor maguk kára vagy gyalázata nélkül lemoshatják e szégyenfoltot, minekelőtte még jobban elfajul a dolog. És megmaradtak eme elhatározásukban, és Lorenzóval éppen úgy tréfálkoztak, és nevetgéltek, mint annak előtt. Történt pedig, hogy olyan ürüggyel, hogy szórakozás okából mind a hárman kisétáltak a városból, magukkal vitték Lorenzót; mikor pedig valamely magányos és elhagyatott helyre érkeztek, melyet alkalmatosnak véltek, megölték Lorenzót, ki mit sem sejtett ebből, és eltemették olyképpen, hogy senki nyomára nem jutott; annak utána Messinába visszatérvén, mindenfelé azt híresztelték, hogy üzleti ügyekben elküldték őt valahová. Ezt könnyen elhitték nekik, mivel gyakran küldözgették őt máshová. Hogy pedig Lorenzo nem tért vissza, Lisabetta sűrűn és aggodalmasan kérdezgette bátyjait felőle, mivelhogy nyugtalankodott annak hosszas elmaradása miatt; és történt egy napon, hogy midőn már nagyon türelmetlenül faggatta őket, egyik bátyja rárivallt:
– Micsoda dolog ez? Mi dolgod vagyon Lorenzóval, hogy folytonosan felőle kérdezősködöl? Ha még egyszer kérdezősködöl felőle, olyan feleletet kapsz, amilyent megérdemelsz.
Miért is a leány bánatosan és szomorúan, bizonytalan rettegésben várakozott, és többé nem kérdezősködött, s éjszakának idején gyakorta fájdalmasan szólongatta kedvesét, s kérte, hogy jöjjön, és sokszor sűrű könnyhullajtás közben kesergett hosszú távolmaradásán, és szüntelen csak őt leste-várta, és jókedve többé vissza nem tért. Történt pedig egyik éjszakán, hogy minekutána a leány sokat siratta Lorenzót, ki nem jött vissza, s végezetül zokogás közben elnyomta az álom, álmában megjelent néki Lorenzo, sápadtan és dúlt ábrázattal, rongyos és vértől szennyezett ruházatban, és szólott hozzá ekképpen:
– Ó, Lisabetta, te szüntelenül csak hívsz engemet, és búslakodol hosszú távolmaradásomon, és könnyeiddel keményen vádolsz engemet; annak okáért tudd meg, hogy nem térhetek vissza többé hozzád, mivelhogy ama napon, mikor utoljára láttál engemet, testvéreid meggyilkoltak.
És megjelölte néki ama helyet, hol őt eltemették, s azt mondotta, hogy többé ne hívja és ne várja, s eltűnt. Midőn a leány felébredt, hitelt adott az álomlátásnak, és keservesen zokogott. Reggel pedig felkelvén, egy szót sem mert szólni testvéreinek, hanem feltette magában, hogy elmegy a mondott helyre, és megnézi, vajon igaz-e, mit álmában látott; s minekutána engedelmet nyert, hogy kicsinység sétálhat a városon kívül, valamely asszony társaságában, ki régebben náluk volt, s a leánynak minden dolgát tudta, nagy sebbel-lobbal ama helyre sietett, és félrekaparván a száraz leveleket, melyek a helyet takarták, ásni kezdett ottan, hol lazábbnak érezte a földet. S nem is sokáig ásott, midőn megtalálta szerencsétlen kedvesének testét, mely még nem torzult el, s nem indult oszlásnak. Ebből pedig nyilván megismerte, mely igaz volt álomlátása. Ezen kimondhatatlanul elbúslakodott, de érezte, hogy a sírás hiábavaló; és ha tudta volna, szívesen magával vitte volna az egész holttetemet, hogy méltóképpen eltemethesse. De látván, hogy ez lehetetlen, valamely késsel úgy, ahogy tudta, lemetszette a törzsről a fejet, kendőbe burkolta, a csonka tetemet újból betakarta földdel, a fejet pedig a szolgálónak kötényébe helyezte, s miközben senki őket meg nem látta, távozott onnét és hazatért. Ottan pedig eme fejjel bezárkózott szobájába, és arra ráborulván, nagy ideig keservesen zokogott, olyannyira, hogy szinte megfürösztötte könnyeiben, és ezerszer összevissza csókolta. Annak utána pedig fogott valamely nagy és szép virágcserepet, olyanfélét, minőben majoránnát vagy bazsalikomot szoktak ültetni, és ékes kendőbe burkolván a fejet, abba beletette; annak utána pedig földdel színig töltötte a cserepet, s néhány tő gyönyörű salernói bazsalikomot ültetett bele, s ezt szüntelenül csupán rózsavízzel vagy narancsvirág-vízzel, vagy maga könnyeivel öntözte; és szokásába vette, hogy mindig ott üldögélt eme virágcserép mellett, s minden sóvárgásával arra pillantgatott, mivelhogy abba az ő Lorenzója volt rejtve; és minek utána sokáig nézegette, föléje hajolt, könnyekre fakadt, és nagy ideig siratta, mígnem az egész bazsalikomot megöntözte. A bazsalikom eme hosszú és szüntelen ápolásban, másfelől pedig a földnek kövérsége miatt, mely a benne rejtett rothadozó fejtől származott, pompásan illatozó, gyönyörű virággá fejlődött. A fiatal leányt pedig több ízben is látták szomszédai, amint ebben művelkedett, és bátyjának, kik csodálkoztak, hogy szépsége oly igen romlásnak indult, s a szemei is szinte kihunytak, megjelentették a dolgot, mondván:
– Észrevettük, hogy húgotok minden áldott nap ebben foglalatoskodik.
Mikor bátyjai ezt hallották, s magok is meggyőződtek felőle, néhányszor megszidták, de mivel ez nem használt, titokban elcsenték tőle a virágcserepet. Hogy pedig a leány azt nem lelte, rimánkodva könyörgött sokszor, hogy néki visszaadják, de mivel nem adták vissza, a szüntelen zokogásba és könnyhullajtásba belebetegedett, és betegágyában szakadatlanul csak a virágcserépért könyörgött. Az ifjak fölöttébb álmélkodtak eme kérésen, látni akarták tehát, mi vagyon abban. És kidöntvén belőle a földet, meglelték a kendőt s abban a fejet, mely még nem oszlott fel annyira, hogy göndör hajáról meg ne ismerték volna, miképpen Lorenzónak feje az. Ezen pedig igen-igen elcsodálkoztak, s megijedtek, hogy netalán a dolog kitudódik; elföldelték hát, és semmit nem szólván, nagy óvatosan távoztak Messinából; s minek utána üzleti ügyeik lebonyolítása felől intézkedtek, elmentek Nápolyba. A leánynak csak nem csillapodott zokogása, és szüntelen csak virágcserepét kérte, mígnem végezetül a zokogásba belehalt; ekképpen ért véget boldogtalan szerelme. De bizonyos idő múltán kitudódott az eset, és akkor valaki eme dalt szerkesztette, melyet még mai napig is énekelnek:
Ki volt amaz gonosz emberfia,
Ki ellopta virágomat…”
IN ENGLISH
As we come and go within Sicily, we can find everywhere these ceramic flower pots, depicting a male and a female head, usually in pairs, but I have seen them solo as well. I looked up what’s the story connected to them (a little detour: you can find wonderful pottery all over the island, but the most beautiful and famous are from the city of Caltagirone).
It is said that around 1100, during the Arab rule in Sicily, a beautiful girl lived in the ancient district of the city of Palermo, in the Kalsa. She spent her days almost exclusively at home, devoting herself to caring for the plants that adorned her balcony. One day, passing through Kala, a dark-haired man saw the beautiful girl watering her flowers and immediately fell in love. He decided to get her for himself and entered the girl’s house without hesitation to declare his love for her.
The girl, who was influenced by this bold and intense feeling, accepted and returned the love of the young man. Until she knew he was about to leave her to return to his eastern homeland, where his wife and children were waiting for him, so she swore revenge. Taking advantage of the veil of night, she killed the man while he slept, then cut off his head, making a pot out of it in which she planted basil. She eventually posted this on the balcony so the man would stay with her forever.
The basil grew lushly from her everyday tears, yet it aroused the envy of the inhabitants of the area, so in order not to be left behind, they alse made head-shaped, dark brown terracotta pots.
There is also a version of the story that can be linked to the city of Messina, starring Mata, a Messina girl and Grifone, a cruel general of the Saracen army occupying the city, who immediately falls in love as he sees the girl, Mata is refusing courtship, which provoked even more intense anger in the man. To protect their daughter, her parents hide her on one of their estates, but Grifone finds her hiding place and takes her with him in the hopes of changing her feelings.
On the contrary, she found strength in prayer and firmly rejected all attempts to approach. The Saracen understood that the only way to win Mata’s heart was to become a man Mata could honor. Thus he gave up his life so far, adopted the Christian faith, cultivated land, and did charity. He was successful in changing Mata’s mind about him, who started looking at him differently, then fell in love with the man and they lived happily together.
Another elaboration of the story can also be found in Boccaccio’s Decameron, here is the story short:
“There lived three brothers in Messina who were engaged in trade. They had a pretty young sister called Lisabetta.One of the three brothers ‘shops was staffed by a young man named Lorenzo from Pisa. Lisabetta and Lorenzo soon fall in love and become lovers, of course, without the girl’s brothers knowing about it and without getting married. Of course, the relationship can’t be kept secret for long, Lisetta’s eldest brother discovers them on a night date, but he says nothing. The next day, however, he tells the other two brothers the thing and together they decide to take a fatal step. They will soon take a walk around Messina, to which Lorenzo is also invited, and then simply kill and bury the boy at a suitable place.
When they returned to the city, they started the rumor that the young man from Pisa had been sent somewhere else for business. Days go by, weeks go by, but Lorenzo doesn’t come back, Lisabetta is more and more worried, but she can’t ask her brothers anything because she doesn’t know they’ve already discovered their secret romance. Lisabettais becoming desperate until Lorenzo appears in a night’s dream and tells him that he was murdered by Lisabetta’s own siblings, and he even tells the location of his grave.
Lisabetta goes to the place she dreamed of the next day with one of her servants, where she finds the tomb of her love. She digs out the carcass, then cuts (!) his head with a knife and takes it home. At home, she puts the head in a large pot, sprinkles soil on it, and plants it with basil, without telling her brothers about her discovery or what’s in the pot. Lisabetta then spends all her time near the flower pot, cultivating, watering, caressing the basil. His incomprehensible attachment to the flower pot will soon raise the attention of her brothers, who will eventually take the pot from her, overturn it, take out the soil, and find Lorenzo’s head in it.
The brothers, of course are in doubt that this thing, their murder will be revealed, so they bury the head and then flee to Naples, leaving Lisabetta alone, who keeps begging to get the pot back. Lisbonette practically goes crazy for not getting it back, she is constantly crying, she falls into grief, and eventually dies in grief.”
For those who are interested in more, there is the full chapter.
