Within Sicily

Ginestra

on
10 May 2020

(for English scroll down)

Aranyló sárgába öltözik az Etna vidéke főleg május-június folyamán a Ginestra virágzásának köszönhetően (latin neve Genista aetnensis, magyarul pedig: etnai rekettye, szicíliai dialektusban Ginestra fimminina).
Kecses és elegáns, kis fa, ritka, selymes levelekkel és szárakkal, amelyek levélként viselkednek, virágzásig a szem számára szinte láthatatlan, illata a jázminéhoz hasonlatos (viszont nem ajánlott a hálószobába tenni, csakúgy, mint a liliomot).
Szicília területén spontán növekszik, az Etna dombos és hegyi lejtőin endemikus (=csak egy bizonyos helyen élő, helyhez kötött faj), néha a Bivonii Ginestra-val társulva, akár 2000 méteres magasság felett is, illetve Szardínia keleti részén is megtalálható. Újraerdősítés céljából használták a Vezúv vidékén és a Peloritani hegyeken, mivel a silány és száraz talajt kedveli.
(fotógaléria az angol rész alatt)

Ennek kapcsán tennék egy irodalmi vonatkozású kanyart és szeretném megemlíteni Giacomo Leopardi-t, és egyik világhírű művét, a Ginestra-t.

Leopardi az egyik legnagyobb olasz költő és gondolkodó, vagy ahogy egyesek nevezik, filozófus-költők egyike, nemesi családból származott. Ő volt a pesszimizmus, a világfájdalom költője és egyben a forradalmi hazafiság, a jobb életre vágyó szenvedő ember érzéseit is megtestesítette. A gyermekkorától kezdve gyenge fizikumú, egyesek által nyomoréknak tartott fiú látása is korlátozott volt, de szelleme mégis maradandót alkotott.
1830-as években látása már annyira leromlott, hogy csaknem állandóan sötétségben volt kénytelen élni. 1833-ban egy Nápoly melletti vidéki birtokra költözött, ahol rendkívül szerény körülmények között élt, ráadásul Nápoly kulturális világába sem tudott beilleszkedni.

1836-ban Leopardi költőként megírta erkölcsi végrendeletét, ez volt a „La Ginestra”. Ez a leghosszabb a „Canti-k” közül, és szokatlanul kezdődik, a többihez képest csak ez kezdődik a pusztulás jelenetével, amelyet a panoráma és a csillagos éjszakai égbolt varázsának váltakozása követ. Irodalmi szinten ez az antidillikus “új költő” maximális megvalósulása, amellyel Leopardi már az 1830-as évektől kísérletezett.
Leopardi, miután sajnálta az emberi állapot bizonytalanságát, amelyet a természet szeszélye fenyegetett – amely nem kivételes gonoszság, hanem folyamatos és állandó- és miután kigúnyolja az ember arroganciáját és hitelességét, elősegíti a fejlődés ötletét, és azt reméli, hogy örökkévalóvá válik még akkor is, ha tudja, hogy ő maga halandó, arra a következtetésre jut, ahogy kölcsönös szolidaritás az egyetlen védelem a közös ellenség ellen, amely maga a természet.
Ebben a kantóban, amelyben Leopardi az emberiségről, a történelemről és a természetről szóló hatalmas gondolatait fejezi ki, önéletrajzi elemek találhatók: mind közvetlen (a leírt helyek, amelyek a költőt veszik körül késő éveiben), mind közvetett módon: egy ember, aki szegény, gyenge, de elég bátor ahhoz, hogy tisztában legyen az igazi állapotával. A ginestra alázatos növénye, amely elhagyatott helyeken él anélkül, hogy megadta volna magát a természet hatalmának, ehhez az ideális emberhez hasonlít, aki elutasítja az önmagával kapcsolatos illúziókat, és nem kér a mennyből (vagy a természetből) lehetetlen segítséget.
A Vezúv, a pusztítást okozó nagy hegy uralja az egész verset. Az egyetlen elérhető igazság a halál, amelyk felé az embernek menthetetlenül előre kell haladnia, elhagyva minden illúziót, és tudatában kell lennie saját nyomorult helyzetének. Ez a tudatosság kiszorítja a kölcsönös gyűlöletet.
Ez egy hatalmas vers, szimfonikusan ragyogó hangváltásokkal felépítve, kezdve a vulkán nagyszerű és tragikus lefestésével, amely pusztulással fenyeget és a terméketlen láva kiterjedésével. Egészen az éles ideológiai érvelésig, a világegyetem hatalmasságához vetíti a föld és az ember jelentéktelenségét. Az emberi történelem évszázadának végtelen átjárásának víziojáig, amelyre a természet változhatatlan veszélye mindig ránehezedett. A “sivatagi virágnak” szentelt gyengéd jegyzetek, amelyekben tömörítve vannak komplex szimbolikus jelentések: az ember szenvedései iránti szomorúság és az olyan méltóság, amelynek az emberre jellemzőnek kell lennie, amikor szembe kell néznie egy olyan természet legyőzhetetlen erejével, amely összetöri őt.
Alapvető változás történik a Ginestra-val, amely Leopardi költői karrierjét zárja le. A vers megismétli és megerősíti az éles anti-optimista és vallásellenes polemikát, de egy új és demokratikus jegyzékben. Leopardi itt már nem tagadja a polgári haladás lehetőségét: igyekszik pontosan az ő pesszimizmusa alapján felépíteni a haladás ötletét.

Leopardi élete végére teljesen elszigetelődött. Apja rendszeresen küldött anyagi támogatást neki és ő mindvégig mély szeretet tanúsított iránta. Harmincnyolc évesen halt meg hidropszia következtében, 1837-ben. A városban ekkor hatalmas kolerajárvány dúlt, de ennek következményeit sikerült a várostól távoli birtokon elkerülnie. Mindenesetre Ranierinek (akivel együtt élt ezen a birtokon) komoly erőfeszítésébe került, hogy a költő testét, a szigorú rendszabályok ellenére, ne egy jeltelen tömegsírba hantolják el. Vergilius mellé temették az újkor nagy itáliai költőjét.

Magyar vonatkozásai:
Leopardi nyugati, sőt oroszországi befogadása is viszonylag hamar megtörténik, de Magyarországon lassabban válik ismertté. Az 1830-as években már jelennek meg töredékek verseiből, de igazából csak a kiegyezés után kezd ismertté válni. Hazafias, sőt világfájdalmas költészete ott van Vajda János vagy Reviczky Gyula művei mögött. Filozófiai szempontból első nagyobb vizsgálója Buday József. 1890-től kezdenek megjelenni fordítások verseiből, majd újabbak az 1940-50-es években, ezután a 90-es évekig újabb szünet következett a fordításokat illetőleg, megítélésének bizonyára nem tett jót, hogy Mussolini kedvenc költőjének tekintette.

IN ENGLISH

The Etna surroundings dresses in a golden yellow mostly during May-June, thanks to the flowering of the Ginestra (its latin name Genista aetnensis known as Mount Etna Broom as well, in sicilian Ginestra fimminina).
Graceful and elegant, small tree with sparse, silky leaves and stems that act like leaves. Nearly invisible to the eye until it covers itself in bloom, its scent is similar to jasmine (however, it is not recommended to put it in the bedroom, as well as the lily).
It grows spontaneously in Sicily, endemic (=native and restricted to a certain place) to the hilly and mountain slopes of Etna, sometimes in association with the Ginestra Bivonii, up to an altitude of 2000 meters, and you can find also at the eastern part of Sardinia. It was used for reforestation, on Vesuvius and the Peloritani mountains as it prefers poor and dry soil.
(galery with photos you can find below)

In this regard, I would make a literary bend and I would like to mention Giacomo Leopardi and one of his world-famous works, Ginestra.

Leopardi is one of the greatest Italian poets and thinkers, or as some call it, one of the philosopher-poets, coming from a noble family. He was the poet of pessimism, of the „sadness-pain”, and at the same time he embodied the feelings of revolutionary patriotism, the suffering man who wanted a better life. He had a weak physique since childhood, considered crippled by some people, his vision was also limited, but his spirit created a remarkable work.
By the 1830s, his vision had deteriorated so much that he was forced to live almost constantly in darkness. In 1833 he moved to a rural estate near Naples, where he lived in extremely humble conditions and, moreover, could not integrate into the cultural world of Naples.

In 1836 Leopardi wrote his moral testament as a poet, that was „The Broom” (La Ginestra). It is the longest of all the Canti and has an unusual beginning, only this one begins with a scene of desolation, to be followed by an alternation between the enchantment of the panorama and of the starry night sky. On the literary level, it is the maximum realization of that anti-idyllic “new poetic” with which Leopardi had already experimented from the 1830s.
Leopardi, after having lamented the precariousness of the human condition threatened by the capriciousness of nature, not as exceptional evils but as continuous and constant; and after having satirized the arrogance and the credulity of man, who propounds ideas of progress and hopes, even while knowing he is mortal, to render himself eternal, concludes with the observation that reciprocal solidarity is the only defence against the common enemy which is nature.
In this canto, in which Leopardi expresses his vast thought about mankind, history, and nature, autobiographical elements can be found: both direct (the places described are those who surround the poet in his late years) and indirect, in the image of a man who is poor, weak, but courageous enough to be aware of his real condition. The humble plant of ginestra, living in desolate places without surrendering to the force of Nature, resembles this ideal man, who rejects any illusions about himself and does not invoke from Heaven (or Nature) an impossible help.
Vesuvius, the great mountain which brings destruction, dominates the entire poem. The only attainable truth is death, toward which man must inexorably advance, abandoning every illusion and becoming conscious of his own miserable condition. Such awareness will placate the mutual hatreds.
It is a vast poem, symphonically constructed with brilliant alternations of tone. Starting from the grandiose and tragic painting of the volcano threatening destruction and of extensions of infertile lava. Also the sharp ideological argumentation, projecting the nothingness of the earth and of man to the immensity of the universe. To the vision of the infinite passage of centuries of human history on which the immutable threat of nature has always weighed. To the gentle notes dedicated to the “flower in the desert”, in which are compressed complex symbolic meanings: pity toward the sufferings of man and the dignity which should be characteristic of man when confronted with the invincible force of a nature which crushes him.
An essential change occurs with the Ginestra, which closes the poetic career of Leopardi. The poem reiterates and reaffirms the sharp anti-optimistic and anti-religious polemic, but in a new and democratic register. Here, Leopardi no longer denies the possibility of civicprogress: he seeks to construct an idea of progress founded precisely on his pessimism.

By the end of his life, Leopardi was completely isolated. His father regularly sent him financial support and he showed a deep love for him throughout. He died at the age of thirty-eight as a result of hydropsy in 1837. There was a huge cholera epidemic in the city at that time, but the consequences were avoided on the estate far from the city. Anyway, it took a serious effort for Ranieri (with whom he lived on this estate) in spite of strict rules, not to bury the poet’s body in an unmarked mass grave. The great Italian poet of the modern age was buried next to Vergilius.

Hungarian aspects:
Leopardi’s reception in the West and even in Russia takes place relatively soon, but it becomes known more slowly in Hungary. By the 1830s, fragments of his poems were already appearing, but it really only became known after the Compromise. His patriotic and even world-painful poetry is behind the works of János Vajda or Gyula Reviczky. From a philosophical point of view, his first major researcher was József Buday. From 1890, translations of poems began to appear, then newer ones in the 1940s and 50s, then another pause in the translations until the 1990s, and it certainly did no good for his reputation that Mussolini considered him as his favorite poet.

TAGS
RELATED POSTS
Cefalú

26 June 2020

Fichi d’India

16 June 2020

Testa di Moro

12 June 2020

LEAVE A COMMENT

Zsimilia
Sicilia

Zsimi vagyok, egy francia-magyar, aki végül Szicíliában, avagy Csodaországban kötött ki. Szeretném bemutatni ezt a különleges helyet, kedvcsinálóként egy majdani látogatáshoz - vagy visszatéréshez. *******IN ENGLISH******* About me: my name is Zsimi, I'm a French-Hungarian, who ended up in Wonderland a.k.a. Sicily. I'd like to present you that special place, hoping to bring you in the mood for a future visit - or return.

Facebook page
Instagram
Archive