Cefalú
(for English scroll down)
Cefalù (kiejtése csefalú, kiemelve az ékezetes utolsó szótagot) mindennel rendelkezik, ami egy igazi olasz tengerparti nyaraláshoz kell, figyelemre méltó gyönyörű naplementék, szerény báj és nagyon vonzó alapanyagok keveréke: egy festői történelmi város sziklás hegyvidéken homokos strandokkal, a szicíliai ételek és a napsütés.
Az olaszországi partokon sorjázó modern tengerparti üdülőhelyekkel és fejlett halászati falvakkal ellentétben, Cefalùnak méltóságteljes múltja van, a városban jelentős és elegáns épületek emlékeztetnek a Szicíliát ért változatos hatásokra, nemcsak a normannra és a bizáncira, hanem az arabra, a spanyolra és végül az olaszra is.
A város szicíliai neve Cifalù. A görögök Kephaloídion vagy Kephaloidís néven alapították. Ezeket Cephaloedium és Cephaloedis néven latinosították. Az arab uralom alatt Gafludi néven ismerték.
Annak ellenére, hogy a neve görög eredetű, Thucydides munkáiban nem említi meg, ő kifejezetten azt mondja, hogy Himera volt az egyetlen görög kolónia a sziget ezen partján; valószínű, hogy a Cephaloedium ebben az időben csupán a himerai eredetű erőd volt, és valószínűleg először a menekültek népesítették be Himera megsemmisülése után.
Cefalú neve a történelem során először i.e. 395-ben jelenik meg a Himilco alatt folytatott kartágói expedíció idején, amikor a tábornok szerződést kötött a himerai lakossággal és Cephaloedium lakosságával. De a kartágói sereg legyőzése után az idősebb Dionysius Cephaloedium urává tette magát, amelyet a kezére játszottak. Egy későbbi időszakban a település ismét függetlennek tűnik, de nyilvánvalóan barátságos feltételekkel a kartágóiak részéről, majd Agathocles támadást indított érte és megszerezte i.e. 307-ben.
Az első pun háborúban ie 254-ben Atilius Calatinus és Scipio Nasica alatt a római flotta kisebbítette a várost, de nem fegyveres erővel, hanem árulással. Később viszont Cicero egy virágzó városként említi Cefalú-t, amely teljes önkormányzati kiváltságokkal rendelkezik; az egyik civitates decumanae volt, amely természetben kifizette a kukorica tizedet a római államnak, és amelyik súlyosan szenvedett Verres elnyomásától és uzsoráitól az ő ideje alatt, ezenkívül pénzverdéje is volt a városnak. A történelemben nem találtak utólagos említést, de Strabo, Plinius és Ptolemaiosz geográfusok „fedezik fel” a többi város közül, és a későbbi idõszakban Cefalú neve továbbra is megtalálható az útitervekben.
A Nyugat-római birodalom bukása után a város a Kelet-Római (bizánci) birodalom részét képezte, és átálltak a védekezés ösztönzésére, mint oly sok város a bizánci korszakban, mivel a Földközi-tenger hosszabb ideig nem volt kizárólagosan a birodalom irányítása alatt, és arab támadásoknak voltak kitéve. Ennek ellenére az óvárost soha nem hagyták el teljesen. 858-ban a hosszú ostrom után végül meghódították az arabok, a következő két évszázadban Szicíliai Emirátus része volt.
1063-ban a normannok elfoglalják a várost. 1131-ben II. Ruggero, Szicília királya a szinte megközelíthetetlen helyzetéből a szikla lábához helyezte át, ahol volt egy kicsi, de kiváló kikötő. Az arabok mellett a területet még mindig lakták az eredeti görögajkú lakosok (manapság bizánci görögöknek hívták, akkoriban az arabok Rûmnek, azaz „rómainak” hívták őket), és ezek a keresztények akkor is a bizánci (görög ortodox) egyház tagjai voltak. A település a 13. század és 1451 között különféle feudális családok fennhatósága alatt volt, majd a cefalúi püspökök birtokává vált.
Az olasz egyesülés idején 1857-ben itt lőtték le a hazafi Salvatore Spinuzza-t. 1861-ben Cefalú az Olasz Királyság részévé vált.
Látnivalói között található többek között a középkori kerületben lévő Dóm, egy impozáns, kéttornyú normann székesegyház, amely 1131 óta uralja a háztetőket, II. Ruggero normann király építtette. A legenda szerint azért itt épült, és nem Palermóban, mert amikor a király egy vihar elől menekült és a falu partjain landolt, fogadalmat tett a Szent Megváltónak. Valószínűbbnek tűnnek a politikai-katonai indokok, figyelembe véve a terület természetes erődítmény jellegét. Az épület belső tereit a 12. századi bizánci művészek által készített szép mozaikok díszítik. A templom mellett található a felújított tizenkettedik századi kolostor (belépési díj ellenében látogatható), ahol a teret kettős oszlopok veszik körbe, érdekes oszlopfőkkel, amelyek furcsa jeleneteket ábrázolnak.
A Dóm és a városközpont felett tornyosul a hatalmas szikla, a Rocca (magassága akár 270m is lehet), melyet a föníciaiak Herkules hegyfokaként ismertek. Egy meredek emelkedő visz fel a hegy tetejére (mindenképpen legyen nálunk víz, és ne a legnagyobb forróságban induljunk neki). Megéri az erőfeszítést, a Rocca csúcsáról csodálatos kilátás nyílik, és a tetején található az úgynevezett „Tempio di Diana” (Diana temploma) hívogató romjai, a víz imádatához kapcsolódó ősi megalit kőszerkezet (amint ezt a közeli i.e.9. századi tartály jelzi), amelyet klasszikus görög stílusban modernizáltak az i.e.5. században.
Az idelátogatók megcsodálhatják a festői kikötőt, sikátorokat és középkori épületeket. A Szaracén mosókonyha, a Lavatoio egy olyan látnivaló, amelyet érdemes szemügyre venni. Teljes terjedelmében sziklába vájt, egészen a közelmúltig működött. Miután leereszkedtünk az ívelt lávaköves lépcsőkön, egy félig fedett térben találjuk magunkat számos ősi mosótállal, amelyeket a huszonkét vas oroszlán szájából kiáramló Cefalino folyó táplál. A legenda szerint a folyó egy nimfa folytonos könnyéiből alakult ki, aki megbánta, hogy halállal büntette hűtlen szeretőjét.
Szintén érdemes megtekinteni a középkori Osterio Magno, a nagy 13. századi palota fennmaradt részét. Egy sziklás út vezet végig a part mentén a város tengerpartra néző falai alatt, és ennek végigkutatása, felfedezése nagy élmény.
Cefalu barokk stílusjegeit megtaláljuk a Monte della Pietà (1716) és a gyönyörű Purgatórium-templom (1668) homlokzatain, valamint számtalan kapun, és egyéb építészeti részleten, amelyek a régi utcákat és tereket díszítik. A téma felől érdeklődők az utóbbi templom téglalap alakú kriptáit is bejárhatják, melyek teljesen kiszárított holttesteket őriznek.
Bármely kulturális útvonal fontos megállója a városi múzeum. A Mandralisca Múzeum kollekciója ugyan nem hatalmas de több ékköve is van, mint például Antonello da Messina portrét és az i.e.4. századból származó feltűnő váza, amely egy tonhalat vágó halkereskedőt ábrázol, egy olyan jelenet, amelyet ma is láthatunk Szicília halpiacain.
A Cefalù környéki érdekes helyek között található a Gibilmanna szentély, egy domboldalon lévő zarándokhely, valamint a görög Himera romjai és a Monti Madonie hegység, ahol télen síelni lehet, tavasszal és ősszel pedig remek túrázási útvonal.
(galéria és videók az angol rész alatt)
IN ENGLISH
Cefalù (is pronounced chef-a-loo, with the stress on the accented last syllable) has everything you need for a real Italian beach holiday, a remarkable blend of beautiful sunsets, modest charm and very attractive ingredients: a picturesque historic town in rocky mountains with sandy beaches, Sicilian food and sunshine.
Unlike modern seaside resorts and developed fishing villages bustling the Italian coast, Cefalù has a dignified past, with significant and elegant buildings in the city reminiscent of the varied influences of Sicily, not only Norman and Byzantine, but also Arabic, Spanish and finally Italian.
The town’s Sicilian name is Cifalù. It was named by the Greeks who settled it as Kephaloídion or Kephaloidís. These were latinized as Cephaloedium and Cephaloedis. Under the Arab rule, it was known as Gafludi.
Despite the Greek origin of its name, no mention of it is found in the works of Thucydides, who expressly says that Himera was the only Greek colony on this coast of the island; it is probable that Cephaloedium was at this time merely a fortress belonging to the Himeraeans and may very likely have been first peopled by refugees after the destruction of Himera.
Its name first appears in history at the time of the Carthaginian expedition under Himilco, 396 BC, when that general concluded a treaty with the Himeraeans and the inhabitants of Cephaloedium. But after the defeat of the Carthaginian armament, Dionysius the Elder made himself master of Cephaloedium, which was betrayed into his hands. At a later period we find it again independent, but apparently on friendly terms with the Carthaginians, on which account it was attacked and taken by Agathocles, 307 BC.
In the First Punic War it was reduced by the Roman fleet under Atilius Calatinus and Scipio Nasica, 254 BC, but by treachery and not by force of arms. Cicero speaks of it as apparently a flourishing town, enjoying full municipal privileges; it was, in his time, one of the civitates decumanae which paid the tithes of their corn in kind to the Roman state and suffered severely from the oppressions and exactions of Verres. It also minted coins. No subsequent mention of it is found in history, but it is noticed among the towns of Sicily by the geographers Strabo, Pliny, and Ptolemy, and at a later period its name is still found in the itineraries.
After the fall of the Western Roman Empire, the town remained part of the Eastern Roman (Byzantine) Empire and the settlement was eventually moved from the plain to the current spur for defense, like many cities during the Byzantine era, as the Mediterranean was no longer solely controlled by the empire and was subject to Arab incursions. Nevertheless the old town was never entirely abandoned. In AD 858, after a long siege, it was conquered by the Arabs. For the following two centuries it was part of the Emirate of Sicily.
In 1063, the Normans captured it. In 1131, Roger II, king of Sicily, transferred it from its almost inaccessible position to one at the foot of the rock, where there was a small but excellent harbor and began construction of the present Byzantine-style cathedral. In addition to Arabs the area was still inhabited by its original Greek speakers (today called Byzantine Greeks, then called Rûm i.e. ‘Romans,’ by the Arabs), and these Christians were then still members of the Byzantine (Greek Orthodox) church. Between the 13th century and 1451, it was under different feudal families, and then it became a possession of the bishops of Cefalù.
During the Risorgimento (Italian unification), the patriot Salvatore Spinuzza was shot here in 1857. Cefalù became part of the Kingdom of Italy in 1861.
Among its attractions in the medieval district is the Duomo, an imposing two-tower Norman cathedral that has dominated the rooftops since 1131, built by Ruggero II. According to a legend, the reason why that it was built here, and not in Palermo, because when the king fled a storm and landed on the shores of the village, he made a vow to the Holy Savior. Political-military reasons seem more likely, given the nature of the area’s natural fortifications. The interiors of the building are decorated with beautiful mosaics by 12th-century Byzantine artists. Next to the church is the renovated twelfth-century monastery (which can be visited for an entrance fee), where the space is surrounded by double columns with interesting column heads depicting strange scenes.
Towering over the Duomo and the city center is the massive crag, the Rocca (up to 270m high), the Phoenicians known as the mountain top of Hercules. A steep ascent takes you to the top of the mountain (make sure you have water with and don’t go for it in the greatest heat). Worth the effort, the top of Rocca offers a magnificent view and at the top there are the inviting ruins of the so-called “Tempio di Diana” (Temple of Diana), an ancient megalithic stone structure associated with the worship of water (as indicated by the nearby cistern from the 9th century B.C.), modernized in classical Greek style in the 5th century B.C.
Visitors can admire the picturesque harbor, alleys and medieval buildings. The Saracen wash-house, the Lavatoio, is an attraction worth seeing. It was carved into the rock its entirety, and until recently it worked. After descending the curved lava stone stairs, we find ourselves in a semi-covered space with many ancient washbasins fed by the river Cefalino flowing out of the mouths of the twenty-two iron lions. Legend has it that the river evolved from the constant tears of a nymph who regretted punishing his unfaithful lover with death.
Also worth seeing is the medieval Osterio Magno, a surviving part of a large 13th-century palace. A rocky road leads along the coast under the city walls overlooking the coast, and exploring and discovering it is a great experience.
The Baroque style features of Cefalu can be found on the facades of Monte della Pietà (1716) and the beautiful Church of Purgatory (1668), as well as countless gates and other architectural details that adorn the old streets and squares. Those interested in the subject can also explore the rectangular crypts of the latter church, which preserve completely dried corpses.
An important stop on any cultural route is the city museum. Although the collection of the Mandralisca Museum is not huge, it has several gems, such as a portrait by Antonello da Messina and the a striking vase from the 4th century B.C. depicting a fishmonger chopping a tuna fish, a scene that can still be seen in the fish markets of Sicily today.
Attractions around Cefalù include the Sanctuary of Gibilmanna, a hillside pilgrimage site, the ruins of the Greek Himera and the Monti Madonie Mountains, where you can ski in winter and a great hiking route in spring and autumn.
